(Osváth Gábor Koreai nyelvkönyvéből)
1. Néhány szó a koreai nyelvről.
A koreai nyelvet anyanyelvükként beszélők száma 75 millió körül van: a világ több mint háromezer nyelve között a 16.helyet foglalja el.
A koreaiul beszélők területi megoszlása a következő: Koreai Köztársaság (Dél-Korea) 49 millió, Észak-Korea (KNDK) kb.23 millió, Kína (Mandzsúria) 2 millió, USA 2.1 millió, Japán 0.6 millió, FÁK: 0.2 millió, Európa 60 ezer.
A koreai nyelv hovatartozásáról több elmélet ismeretes, rokonították többek között az indóeurópai, kínai, ajnu, malaj és dravida nyelvekkel.
Ma a nyelvészek többsége úgy gondolja, hogy a koreai az altaji nyelvek külön ágát képezi, s a mandzsu-tunguz és a japán áll legközelebb hozzá.
Tipológiai szempontból agglutináló (ragozó) nyelv, elöljárószók helyett ragokat és névutó-szerű alakokat használ; lényegesen különbözik tehát az izoláló típusu kínai és vietnami nyelvtől, amelyekben minden szótag jelentéssel bír, s képzők és ragok hiányában fontos szerepe van a szórendnek, a hangmagasságnak. A kínai, koreai, japán és vietnami nyelvet mégis valamilyen egységgé kovácsolta össze a bennük előforduló kínai eredetű kölcsönszavak magas aránya: ez tudományos szövegben eléri az 50-70%-ot. Ezeket a kölcsönszavakat sino-koreai, sino-japán és sino-vietnami szavak néven szokás említeni. Szerepük hasonló lehetett, mint a latin és görög kölcsönszavak az európai nyelvek fejlődésében.
Korea és Vietnam hosszú időn keresztül erős függésben volt Kínától, a kínai írásbeliség a kínai kultúra és vallás (konfucianizmus és buddhizmus) terjedését szolgálva hatolt be ezekbe az országokba. A kínai írás legkorábbi koreai emléke i.sz. 85-ből származik. Korea földrajzilag Kína és Japán között foglal helyet, történelme során a kulturális közvetítő szerepet játszotta, a kínai írásbeliség és vallást koreai szerzetesek terjesztették el a szigetországban.
2. A koreai nemzeti írás kialakulása (1443) és fejlődése
A kínai nyelv és írásbeliség a Tábol-Kelet latinjaként óriási szerepet játszott a térség kultúrájának fejlődésében.
Hosszú ideig csak kínai nyelvű tudománya művek és irodalmi alkotások születtek. A kínai fogalomírást rendkívül nehéz megtanulni (több ezer írásjegyet tartalmaznak a szótárak), és a kínaitól lényegesen különböző koreai nyelv
lejegyzésére a kínai írás nem alkalmas. A XV.században élt Szedzsong király (1419-1450) a kulturális ismeretek
hatékonyabb elterjesztése céljából egy könnyen elsajátítható írásrendszer megalkotásával bízott meg egy tudóscsoportot.
Az új írást ismertető mű a Hunmin Csongum ("A nép helyes kiejtésra tanítása") elnevezést kapta. Mai közkeletű neve, a hangul (han betűk) a múlt században terjedt el (a han szó Korea egyik neve, de azt is jelenti, hogy 'nagy' vagy 'egyedüli').
A koreaiak rendkívüli büszkék ábécéjükre, a világ egyik legtudományosabb írásrendszerének tartják, s ebben van is igazság.
Sok betű alakja a hangképző szervek álllását utánozza, s a különböző hangok ejtésbeli hasonlósága írásképi hasonlóságukon tükrözödik. Elsajátítani éppen ezért igen könnyű, Szedzsong király véleménye szerint: "...tehetséges személyek egy délelőtt megtanulhatják, de a félkegyelműeknek is legfeljebb tíz nap szükséges."
A hangul azonban sohasem tudta teljesen kiszorítani a kínai nyelv és a kínai írás használatát, a koreai kultúra kétnyelvű maradt.
A koreai nyelvet és írást hosszú ideig csak kevésbé tekintélyes, népi műfajok (mesék, elbeszélések) szerzői használták.
A II.világháború után Észak-Koreában áttértek a hangul kizárólagos használatára. A dél-koreai sajtó és tudományos értekezések egy része az un. vegyesírást használja: a kínai eredetű (sino-koreai) szavak bizonyos hányadát kínai írásjeggyel, az eredeti koreai szavakat és végződéseket hangul-írással jegyzik le. Az iskolai tankönyveket és a szépirodalomi alkotásokat (eredeti művek és műfordítások) szinte kizárólag csak hangul-írással adják ki. A kínai írásjegyek igen korlátozott használatát azzal magyarázzák, hogy segítségükkel jobban lehet rövidíteni, tömöríteni, s el lehet kerülni a nagyszámú azonos alakú szóval kapcsolatos félreértéseket. A két Korea egyesítését követően valószínűleg tovább csökken majd a kínai írásjegyek szerepe.